Bemutatkozás

A szálláshelyet az ARTE - Abaúji Regionális Természetvédelmi Egyesület üzemelteti.

Az egyesület fő vállalásaiként tartja számon az egészségmegőrzés, hagyományápolás, természetvédelem mellett az ifjúsággal való foglalkozást.                 

Ebben a szelemben hoztuk létre a szálláshelyünket is, így elsősorban ifjúság számára van kialakítva, de szeretettel várjuk kedves vendégeinket minden korosztályból.

A szobáink felnőttek számára is kényelmes méretű emeletes ágyakkal vannak felszerelve.

A házban összesen 4 szobában 30 fő elszállásolására van lehetőég, de igény szerint +matracokat tudunk biztosítani, emellett sátorozásra, sátorbérlésre is van lehetőség.

Két 6 ágyas, egy 8 és egy 10 ágyas szoba várja a szállásolni vágyókat, minden szobához külön fürdőszoba tartozik, ezen kívül van még egy 2 ágyas betegszoba, szintén különálló fürdőszobával elátva.

 

 

Az alsó szint akadálymentesített, továbbá rendelkezünk még egy 30-40 fő befogadására képes nagyteremmel, felszerelt konyhával (villanysütővel ellátott gáztűzhellyel, alap konyha gépekkel, kenyérpirító, mikrohullámú sütő, botmixer, kávéfőző, vízforraló, szendvicssütő stb…). 

 

A konyhával szemben van egy nagy kiülő, ami alatt található a fatüzelésű kemencénk, valamint egy hagyományos masina/sparhelt, mindemellett a kinti, szabadtéri sütéshez főzéshez szükséges eszközöket a vendégeink rendelkezésére tudjuk bocsájtani: bogrács, bográcsállvány, üst, üstház, tárcsa (kicsi, nagy), nagy grill-sasliksütő, a hozzájuk szükséges fát ingyen biztosítjuk. A kemence használata, annak felfűtése, kizárólag a háziak segítségével történhet.

A szálláshelyhez tartozik egy 2700m2s kert, amely sátrazás, és egyéb szabadtéri programok mellett, kirándulások kiindulópontjaként is szolgálhat, hiszen a kert az erdőben ér véget. A gyermekek a kirándulás, az önfeledt játszás mellett a kertben megtanulhatják felismerni a számos kárpátmedencében őshonos gyümölcsfajtákat, fákat, bokrokat, cserjéket, valamit az évtizedek óta (talajmegmunkálástól) háborítatlanan kertben, számtalan gyógynövény is honol.

A zárt udvaron parkolás is biztosított autóval és kisbusszal érkező vendégeink számára.

Helyben Különböző hagyományos kézműves foglalkozásokat és képzőművészet széles palettájáról válogatva tudunk foglalkozásokat tartani felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Így akár tematikus táborok szervezésében is rendelkezésükre tudunk állni, igény szerint az adott terület egy-egy mesterének bevonásával is!

Ilyen területek a kézművesség részéről: Fazekasság, bőrdíszművesség, fafaragás, csuhébaba készítés, tűzzománc. A képzőművészet terén pedig elsősorban a festészet, szobrászat, Land Art, közül válogathatnak.

Az egyesületünk tagjai legbehatóbban a kerámia területén mélyedtek el, így egy-egy tábor végén hagyományos fatűzlesű égetőkemencében kerülnek kiégetésre az elkészült alkotások, akár tábortűz kíséretében van lehetőség egy különleges performans jelegű közösségi élmény megszerzésére.
Különböző étkek elkészítésének elsajátítására is van lehetőség, állandó programunk közé soroljuk a fonott kalács elkészítsenek elsajátítását is!.

házirend

Szálláshely elfoglalása alapesetben leghamarabb 12:00-tól, de ezt követően bármelyik időpontban, bármilyen más időpont egyeztetés tárgyát képezi.
Szálláshely elhagyás a tervezett napon 10:00-ig. A távozás egyeztetést követően történhet más időpontban is felár esetén.

település

Fony község alig 340 lelket számol jelenleg, de a fiatalok aránya egyre jelentősebb a településen. A falú fő ismérvei nyugodt csendes, oxigén dús, festőien szép környezet, vendégszerető emberekkel. A katlanszerűen elhelyezkedő falút félkörívben fölé magasodó erdők ölelik körül, melyek a Zemplén tájvédelmi körzet örökségét gyarapítják, így fokozott odafigyelést érdemel a tájban való gyönyörködés mellett, a környezet megóvása is.

A faluban található 3 folyton folyó “Csurgó”, a források a település 3 különböző pontján, télen-nyáron, éjjel-nappal várják a szomjukat oltani kívánó kirándulókat. Mind közül a legszebb a falú rendezett szép főterét ékesíti. További kincseink közé tartozik a főtér három szobra, a katolikus templom irányába néző Szent István szobor, valamint a (2006ban elhunyt) Gubis Mihály „Sámán” című szobra, valamint a monumentális “Szék” című szobor alkotása, melyről ö maga a következőképpen nyilatkozott: „ fordulópontot jelentett a Zempléni-hegységben felállított 13 méter magas Zászlós szék szobrom, amely Fony falu köldökszerűen bemélyedő főterén áll.”. A fotózások alkalmával a főtér háttereként is szolgál a katolikus és a református templom tornya egyaránt tovább emeli a főterünk szépségét. Eleink hagyatékát egy tájház formájában sikerült megőrizni. Ahogy Tokaj hegyalja történelmi borvidéken szokás volt régen, így Fonyban is található egy nagyon régi pincéket is őrző pincesor, melyet csak Örömvölgyeként emlegettek valamikor.

A település központjában van egy kis Coop bolt, a közvetlen tőszomszédságában pedig a Gergely-hegyi Vendégváró, melyet a törzsvendégek csak kocsmaként emlegetnek. A Tájház előtt található a távolsági autóbuszmegálló, és nemmesze onnan a mini postahivatal.

Kuriózumnak számító tradicionális fatüzelésű pálinkafőzde, mind a mai napig folyamatosan üzemel.

árak

A szálláshely egész évben nyitva van!

Fűtési szezonon kívül

4000Ft/fő/éj
Étkezési költségek
Reggeli : 1500 Ft
Ebéd: 2600 Ft
Vacsora: 2200Ft

Fűtési szezonban

5000Ft/fő/éj

10 fő alatt ezen felül +5000 Ft/éj

Kedvezmények:
0-2 éves korig ingyenesen
2-14 kor között 3000 Ft/fő/éj

Egyéb szolgáltatások

Kemence felfűtés alkalmanként: 5000 Ft
Kisbusz bérlése sofőrrel 200 Ft/km
+várakozás esetén (sofőr költsége
2000 Ft / megkezdett óra)

Egyéb szolgáltatások

Vasúti közlekedést választók számára, Novajidrány Fony távolságon oda-vissza úton kisbuszokkal való szállítást tudunk felajánlani, a bizonytalan csatlakozások kiküszöbölésére. Mindemellett a gyalogos túraútvonal rövidítése céljából, vagy borkóstolásokhoz ajánljuk. Az egyesületünk rendelkezik saját 9 személyes kisbusszal valamit előzetes egyeztetés alapján egyesületi tagok segítségével további 2 mikrobusz áll a rendelkezésükre. A szállítás csak sofőrrel lehetséges így összesen  (3x8fő) 24 fő szállítását tudjuk egyszerre biztosítani.

Szálláshely elfoglalása alapesetben leghamarabb 12:00-tól, de ezt követően bármelyik időpontban, bármilyen más időpont egyeztetés tárgyát képezi.
Szálláshely elhagyás a tervezett napon 10:00-ig. A távozás egyeztetést követően történhet más időpontban is felár esetén.